A lélek Hatalma
"Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy...! "
2012. április 3., kedd
Új Nemzedék
Magyarországon idestova 20 éve már a rendszerváltásnak. Akkoriban jómagam és a generációm még igen fiatal gyerekek voltunk, de azért már eszünknél, így hát van némi elképzelésünk az akkori állapotokról. 20 évvel ezelőtt Hazánk lényegesen stabilabb lábakon állt, mint most. Mint Ország, és mint az országot alkotó szuverén egyének. Akkoriban hazánk- a legtöbb államhoz hasonlóan- képes volt önmagát ellátni a legalapvetőbb, megélhetéshez, az élethez szükséges forrásokkal. Gondolok itt ételre, italra, fedélre, fűtésre, stb.
Mára- mintegy 20 év alatt- mindez már nyomaiban sem mutatkozik meg. Nemcsak nálunk, sehol Európában! Ezt tette a politika, a mindent bekebelezni és irányítani akaró gazdasági vezetés.
A jelenkor Magyarországának problémáit ilyetén nem is folytatnám, mert mindannyian tudjuk, láthatjuk!
Sőt! Én még hibást sem keresnék, mert amennyiben ezt tenném, az csak haragot, gyűlöletet szítana, márpedig azon az úton előre haladni nem lehet, csak egy helyben toporogni.
Én inkább megoldást, kiutat mutatnék abból a káoszból, amelyben szegény Hazám, szerencsétlen Nemzetem vergődik!
Mindannyiunknak meg kell értenie: NEM VÁRHATJUK MÁSTÓL A MEGOLDÁST, CSAK SAJÁT MAGUNKTÓL! (Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa!)
Sokan, sőt, mindannyian várjuk a csodát! Van aki Orbán Viktortól. Hiába. Nem azért, mert gonosz ember vagy hazaáruló vagy bármi efféle dőreség! Nem! Azért, mert politikus, és mint ilyen, RABSZOLGA! Megfenyegethető, befolyásolható, stb.
Mások az EU- tól, Európától várják a megoldást. Dőreség. Egyrészt, ők is politikusok, másrészt tekintsünk vissza történelmünkre. Annyiszor vártuk már őket. Hofi Géza gondolatsorát átvéve, Bécsig már többször eljutottak, csak ott háttal álltak… Igenis meg kell értenünk, ha mi, magyarok bajban vagyunk, rájuk NEM számíthatunk!
S a harmadik csoport, akik Istentől várják a segítséget. Vallástól, felekezettől függetlenül, és én azt gondolom, ők állnak a legközelebb az igazsághoz. Viszont! Ne feledjünk két dolgot! Egyrészt Isten szabad akaratot adott az embernek, ami azt jelenti, hogy amíg mi nem kérjük az ő segítségét, addig nem is fog segíteni! Másrészt létezik egy régi Magyar közmondás: Segíts magadon, Isten is megsegít! Tehát megint ott tartunk, hogy először nekünk kell segíteni magunkon, és utána besegít. Kicsit dramatizálva a helyzetet: Vagy segítünk magunkon vagy „elveszünk egy szálig”!
Az az út, amelyen most mi haladunk a tömeges elszegényedéshez, éhezéshez, hajléktalansághoz vezet! Ha most, a huszonnegyedik órában mi, kis emberek nem fogunk össze, akkor bizony elkerülhetetlen a VÉG, s igen, „elveszünk egy szálig”!
Mutassunk példát!
Mutassunk példát Európának, és az egész világnak! Legyünk Mi, Magyarok az emberiség tanítómesterei, mert a lehetőség itt áll előttünk! Hatalmas a feladat és a felelősség, de egy büszke, dicső nemzet fiai és lányai vagyunk! Tegyünk félre minden ellenszenvet, haragot, gyűlöletet!
Fogjuk meg egymás kezét, mert együtt hatalmasak vagyunk, külön- külön senkik!
Építsünk együtt egy Új Társadalmat! Mert mi, az Új Nemzedék tagjai még ezt megtehetjük, és tudom, vagy így vagy úgy de MEG IS FOGJUK TENNI!
Nem a politikusoktól várjuk a megoldást, mert az évezredek során már bebizonyosodott, felesleges. Tőlük még nem kaptunk mást, csak vért, könnyeket, szegényedést, függést, agymosást!
Nekünk, kisembereknek a kezében van a hatalom, csak mi tudunk a sorsunkon fordítani „Habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr!” A nép ereje akkora, olyan hatalmas, hogy azt mi még csak elképzelni sem tudjuk!
Építsünk Új Társadalmat, mely a feltétel nélküli szeretetre, a békességre, a megbocsátásra és az ítéletmentességre épül!
Segítsük, támogassuk egymást! Sok lúd disznót győz! Éhezik a szomszédod? Vigyél neki enni? Fázik az útszélén a jóember? Add neki a kabátod! Elárverezik az utca végén lakónak a házát? Hát dobjuk össze a pénzt, amivel tartozik, és megmenekül! Minél többen TESZÜNK így, annál kevesebbet kell betenni a közösbe!
Felejtsük már el végre, hogy ki a Fideszes, Mszp- s, fasiszta, liberalista, cigány, zsidó, eszkimó, hottentotta vagy néger! Mindenki érző, gondolkodó, szerethető emberi lény! Nem az a acél, hogy mindenkinek jó legyen? Nem mindegy, hogy hová született?
Itt az idő! Itt az idő, hogy a belénk vert, belénk nevelt idióta, megosztó, gyűlöletkeltő sztereotípiákat végre lerázzuk önmagunkról! Ne ítélkezzünk a másik felett! Ha ítélkezünk egymás felett az csak további ítélkezést fog szülni, amely szembenállást, gyűlöletet eredményez! És pont ez a cél! Mert ők, a politikusok, a gazdasági vezetők, a világ urai csak addig dőzsölhetnek, amíg mi ennyire egyszerű, buta módon marjuk egymást!
Hát mutassuk meg nekik, hogy VÉGE! Fogjuk meg egymás kezét vallástól, bőrszíntől, nemzetiségtől függetlenül, és szeressük egymást! Csak így, ilyen egyszerűen! Szeressünk és segítsünk!
Tudom, tudom én, hogy ez nagyon nehéz. Tudom én, hogy van akit nagyon nehéz szeretni. De azt is tudom, hogy meg lehet ezt csinálni. Csak akarat kérdése.
Építsünk végre egy új világot, egy Új Társadalmat!
Legyen ez egy békés, csendes forradalom!
Változtassunk együtt a sorsunkon, s megváltozik a nemzet, Európa és a Világ!

2011. szeptember 12., hétfő
Bűnös-e az a nemzedék...:
Bűnös- e az a nemzedék, mely imádata
a testi örömök áradata?
Úgy zabál és piál, mint a disznó,
száját szép szó el nem hagyja,
s önnön érdekeit mindenkor szem előtt tartja.
Bűnös- e az a nemzedék, mely magzatok
millióit a szemétbe hajítja,
s közben sír, rí, mert nemzete
satnyult, öregecske s béna.
Bűnös- e az a nemzedék, mely szó
nélkül hagyja, hogy népek gyermekei
étel híján elhaláloznak, míg ő a maradékot
az utcára hajítja!
Bűnös-e az a nemzedék, mely
népeket irt ki, országokat töröl el
egyetlen legyintéssel a térképről,
mintha csak egy bosszantó légy lenne.
Bűnös- e az a nemzedék, mely
pusztán a haszonért gyilkol,rabol
s kegyetlenkedik a meghurcolt,
ártatlan embereken?
Bűnös- e az a nemzedék, mely
a paráznaság mocsarában pöffeszkedik?
Férjek és felségek garmada csak úgy
adja magát oda... Bárhol, bármikor...
Bűnös-e az a nemzedék, mely
vezetői meglopják népüket? Pénzzel,
energiával és a jövővel! És mindehhez
tapsol, ujjong, és statisztál!
Bűnös- e az a nemzedék, mely
hazudik és hagyja, hogy neki hazudjanak?
Igaz, értékes szó oly ritka nagy kincs,
mint egy falat kenyér az éhezőnek.
Vajon, bűnös- e az a nemzedék...?
Ember! Te tényleg nem félsz semmitől?
Nem félsz a holnaptól s Istentől?
Pedig másban nem bízhatsz, mert
ki ma barátod, holnap már elillan,
ha érdeke úgy kívánja...
S most mondd meg:
Vajon bűnös- e ez a nemzedék?

2011. március 28., hétfő
"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek"
Azt gondolom, hogy legtöbbünk ismeri ezt a Jézustól való tanítást. De vajon ismerjük- e a jelentését, ismerjük- e mélységeit? Szerintem nem. De ha mégis, annál szomorúbb, hiszen szinte senki sem alkalmazza.
A hagyományos vallási felekezetek ezt nekünk úgy tanították, tanítják, hogy ha ítélkezel mások felett, halálod után Atyád, az egyetlen Örök Atya is ítélkezni fog feletted, "mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek."
Mégis engedjétek meg, hogy egy kicsit új köntösbe burkoljam e tanítást.
Ugyanis nem arról szól, hogy majd halálod után... Nem! Ez az itt és most- ról szól. És bizony, ki az aki nem ítélkezik közülünk? Bizony, mindnyájan ítélkezünk, és ez az egyik legnehezebben levetkőzhető. Ugyanis gyermekkorunktól fogva elfogadjuk ennek létét, tényét, sőt még a szükségét. is.
Iskolában, ha valaki felel, és nem tudja, egyest kap. Elfogadjuk. Ha ordít, a tanító néni letolja, esetleg még meg is bünteti. Elfogadjuk. Mert ezt látjuk, ez a normális. Felnőttként a bírói ítélet teljesen helyénvaló. Sőt, még mi magunk is megítéljük a bírót, hiszen túl kemény vagy túl puhány büntetést szabott ki az adott illetőre. Megítéljük a szüleinket, hogy vajon jól neveltek- e, vagy miért is szólnak bele az életünkbe. Megítéljük gyermekeinket, hogy jól viselkedik, lusta, trehány, hazudozó, álmodozó, hangos... Felnőtt gyermekeinket szintén. Rossz helyen dolgozik, nem osztja be a pénzt jól, nem jár haza, sokat iszik stb. Megítéljük a kollégáinkat. Büdös, pöpec, kötekedő, keverőgép stb. Megítéljük a szomszédunkat. Rendetlen a háza, hangosan hallgatja a zenét, sosincs itthon, nem gondozza rendesen az állatait stb. Mindig, mindenkit megítélünk. Egész álló nap mást sem teszünk, csak ítélkezünk. Pedig te, aki ezt az oldalt olvasod, lelki békére, belső erőre vágysz. Ne ítélj!
Az első és talán legnagyobb lépés efelé a belső béke felé az, hogy nem ítélkezel. Ne feledd! Minden ember a tőle legjobbat cselekszi az adott pillanatban. Ő biztos benne, hogy amit tesz, az a leghelyesebb cselekedet az adott pillanatban. Ha ezt el tudod fogadni, akkor már jó úton jársz, mert onnantól csak egy lépés az ítélkezés nélküli élet. Nem fog ez egy perc alatt sikerülni, én évek óta próbálkozom vele, és még mindig időről időre elkap a hév, és bizony könnyen beleesek a program szerinti üzemmódba. Viszont nagy szerencsém, hogy körülöttem él egy- két olyan ember, aki, ha látja ezt rajtam, szól. Mint most nemrég is.
S ha elérted a Ne ítélkezz állapotot, onnan már csak egy ugrás a feltétel nélküli szeretet.
S hogy mit tegyél? Ha valaki- bárki- olyat tesz vagy mond, ami neked nem tetszik, akkor jussanak eszedbe szavaim. És szeresd őt. Küldj neki szeretetet. Csak gondold azt, hogy szeretlek téged, és elfogadlak olyannak, amilyen vagy.
És ha ezt meg tudtad tenni? "Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek." Mert amit adsz, mindig azt kapod vissza! Ha te pofonnal nyitsz, ne csodálkozz ha visszaütnek. És itt a dolog bibije. Mert te megítéltél engem? Nehogy azt hidd, hogy te különb vagy! Azért mert... és jön az ítélet. És már kész is a frankó kis veszekedés. De nehogy azt hidd, hogy ha magadban rágódsz, azt a másik nem tudja. Tudja bizony, mert érzi. Viszont ő meg kikéri magának, hogyan képzeled te, hogy őt megítéled. És ez így megy körbe, körbe, generálva a feszültséget, és a végén a hatalmas veszekedést. Nagyon nehéz kitörni ebből, gyakorlatilag nem is lehet. Csak egy módon. "Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel." Te ítélkezel felettem, én viszont ezt nem teszem, mert én tudom, hogy te azt gondolod, hogy jelen pillanatban ez a legjobb amit tehetsz. Én viszont tudom, hogy ez nem így van, így én téged elfogadlak ilyennek, és csak szeretlek. Ez több szempontból is frankó. Egyrészt nem rontod el a napodat, hetedet, hónapodat. Sem a körülötted lévőkét. Másrészt egy öngerjesztő energia háborúból kilépsz mosolyogva, ezzel blokkolod az egész folyamatot, és lassan új útra tereled. A szeretet útjára. És meglásd, azok, akik csak ítélkeztek feletted, és emiatt mindig rossz érzés kerített hatalmába a környezetükben, szépen lassan abba fogják hagyni, és el fognak fogadni teljes önvalódban.
Lassú ez az út, és nehéz, de hidd el, megéri.
Csendes [Spirituális] Forradalom
A felszínen háború és erőszak dúl a világban, és a dolgok sötétnek látszanak.
Ám ezzel egy időben a lélek csendjében és nyugalmában valami más is történik a mélyben.
Egy belső forradalom zajlik,
amint néhány embert megszólít és hív egy magasabb világosság.
Ez egy csendes forradalom. Bentről kifelé megy végbe. Lentről, a mélyből halad a felszín felé.
Ez egy globális hadművelet. Egy spirituális konspiráció.
A bolygó minden nemzetében jelen vannak alvó sejtjeink.
Nem látsz minket a TV- ben.
Nem olvasol rólunk az újságban.
Nem hallasz rólunk a rádióban.
Mi nem keressük a dicsőséget. Nem hordunk egyenruhát.
Akad köztünk mindenféle méretű, alkatú, bőrszínű és stílusú ember.
Legtöbbünk névtelenségben tevékenykedik.
Csendesen dolgozunk a színfalak mögött,
a világ minden országában és kultúrájában.
Kis és nagy városokban, hegyek közt és völgyekben,
farmokon és falvakban, bennszülött törzsek közt és távoli szigeteken.
Lehet, hogy elmész mellettünk az utcán, és észre sem veszel minket.
Titkos ügynökök vagyunk, akik a háttérbe húzódva maradunk.
Számunkra nem érdekes, hogy kié lesz a végső dicsőség,
csupán az, hogy a munka el legyen végezve.
Olykor észrevesszük egymást az utcán,
csendesen biccentünk, és megyünk tovább az utunkon.
Napközben sokan közülünk eljátsszák, hogy van rendes munkájuk is,
Ám az álcázó homlokzat mögött éjszakánként az igazi munkára is sor kerül.
Néhányan úgy neveznek bennünket, hogy a Tudatos Hadsereg.
Elménk és szívünk erejével lassan egy új világot teremtünk.
Buzgón és örömmel követjük azokat a parancsokat,
amelyeket a Központi Szellemi Vezérlőközpontból kapunk.
Békés, titkos szeretetbombákat szórunk le, amikor senki sem figyel:
verseket ~ öleléseket ~ zenét ~ fényképeket ~ filmeket ~ kedves szavakat
~ mosolyt ~ meditációt és imát ~ táncot ~ társadalmi szolgálatot
~ honlapokat ~ blogokat ~ a kedvesség megannyi kifejeződését…
Mindannyian a magunk saját módján fejezzük ki magunkat,
a bennünk lévő egyedi tehetség révén.
„Légy te magad az a változás, amit látni akarsz a világban!”
Ez a mottó tölti meg a szívünket. Tudjuk, hogy ez az egyetlen módja annak,
hogy a valódi átalakulás végbe menjen.
Tudjuk, hogy a magunk csendes és szerény módján
megvan bennünk az összes óceán együttes ereje.
A munkánk lassú és aprólékosan kidolgozott, mint a hegyek képződése.
Első pillantásra még csak nem is látható
mégis hatalmas kőzetlemezeket mozgat meg az eljövendő évszázadokban.
A 21. század új vallása a SZERETET !
Nem kell, hogy magas műveltségű legyél,
nem kell, hogy valamiféle különleges tudás beavatottja légy, hogy megértsd.
[Ez] Szívünk bölcsességéből fakad,
mely benne él a mindenkiben ott rejlő
örök, fejlődést támogató impulzusban.
Légy te magad az a változás, amit látni akarsz a világban.
Senki más nem képes ezt megtenni a számodra.
Most toborzást tartunk.
Talán te is csatlakozol hozzánk vagy már meg is tetted ezt.
Isten hozott – az ajtó nyitva áll.
- Ismeretlen szerzőtől
2011. február 18., péntek
Távol az energiától 2
" Nem érdemes a politikusokkal foglalkozni. Ők sem foglalkoznak velünk." (Hofi Géza)
A politika és a politikusok. Maga a politika egy hatalmas színjáték, a színpad a média, a színészek pedig a politikusok. A nézők pedig mi vagyunk, a nép. Legyünk őszinték. A politika, a politikusok teljesen haszontalan melléktermékei világunknak. Egy nagy halom ingyenélő, hatalomvágyó ember.
Gondoljuk csak végig. Ahhoz, hogy az ember élni tudjon, mi szükséges? Víz, élelem, levegő. Ahhoz, hogy komfort érzetünk is legyen, kell még fedél a fejünk fölé, kell még ruha, és fűtés. Semmi, de semmi más. Ezen felül minden luxus. A TV, rádió, újság, telefon, számítógép, internet és sorolhatnám napestig. Na most. Ezen dolgok melyikéhez van szükség politikusra? Víz van nélkülük, a paraszt a terményt meg tudja termelni nélkülük, oxigént termelnek a fák nélkülük és sorolhatnám még. Gyakorlatilag minden van nélkülük. Az útépítő tud utat építeni politika nélkül, stb.Mit adott a világnak a politika? Pénzt, ebből fakadóan irigységet, lopást, erőszakot, hatalmaskodást, háborúkat, vért, könnyet, szenvedést, papírlapokon piros vonalakat, melyet határoknak nevezünk. Mást nem nagyon. A mai ember azzal is tisztában van, hogy bármely országot nem a politikusok irányítják, hanem a tőke. Szegény Viktor a feje tetején is pöröghet, ha a tőkéseknek az érdekük úgy kívánja, mi simán éhen halhatunk. Tehát akkor minek is etetünk ennyi embert feleslegesen? Mi sem tudjuk. Vannak. Ők a rendszer irányítói. Egy olyan rendszeré, melyet ők alakítottak ki, ők találtak ki. Tehát, van egy nagy rakás hatalomvágyó, dolgozni picit sem akaró ember, akik kialakítottak egy rendszert, ingyen élnek nagyon jól és buzerálják hozzá azokat, akik eltartják őket. Ez a politika, ezek a politikusok.
Pénz, Hatalom
Pénz. Világunk központi kérdése. Mert ugye pénz nélkül nincs enni, nincs inni, nincs semmi. Ha van pénzed, bármit megtehetsz, bármit megvehetsz, még akár talmi boldogságot is. Ezért kell pénz. Mindenkinek. Sok. Minél több, annál jobb. Ha pénzed van, mindened van. Ha pénzed van, hatalmad van. Ha hatalmad van, akkor erős, király gyerek vagy. Ha nincs, csak egy senki vagy. Tehát kell. Pénz és hatalom. E két fogalom kéz a kézben együtt jár.
Szex
A legalapvetőbb ösztön. Létfenntartás, fajfennmaradás. Mindenki a saját génjeit szeretné továbbvinni, és ez így teljesen normális. A szex egy csodálatos dolog, két ember energiafürdője, melyben megmártózva, kielégülve, harmonikusan kerül ki. A test alapvető szükséglete, minden izomcsoportot megmozgató, sejtregeneráló tevékenység. Egy teljesen más tudatállapotba, extázisba vezető út. És mégis, milyen káros lehet...
Drog
Az ember egyik legjobb barátja. Tudatmódosításra alkalmas szer, melyet- jó esetben- növényből nyerünk. Korunk egyik rákfenéje. A törvény tiltja, mégis virágkorát éli...Vajon miért?
Alkohol
Legális kábítószer, mely elfeledteti a gondokat, jókedvet generál kisebb mennyiségben, nem kell különösebben bemutatni, mindenki ismeri.
Mindezt miért írtam le? Miért is vagyunk itt e bolygón, miért is születtünk ide? Ez az örök kérdés. Azért, hogy egy élettervet megvalósítsunk maradéktalanul, azért, hogy a lelkünk, mely örökké él, fejlődjön az utunk során megkapott és elvégzett feladatok, leckék által. Ezt csak úgy tudjuk megvalósítani, hogy ha figyelünk lelkünk, szívünk hangjára. Ha energiáinkat nem kifelé, hülyeségekre elpazaroljuk, hanem befelé fordítva, magunkra figyelünk. Ezt csak lecsendesített elmével érhetjük el. Ám elménk zajos, zsibong a sok külvilágból érkező információtól. Minden embernek van gyenge pontja. Mégpedig az előbb felsoroltak valamelyike. A politikával ugye mindannyian foglalkozunk. Hiszen mindenki hall, lát híreket, mindenkinek van véleménye a közszereplőkről, politikusokról. Egy politikusunk mond valami oltári nagy baromságot (politika). Erre Magyarországot leminősíti a J.P Morgan (tőke), rögtön nyugtalanok leszünk, és félünk a jövőtől. Félünk, hogy nem jönnek befektetők, az itt jelen lévők is elbocsátanak egy csomó dolgozót, mi lesz e munkánkkal, mi lesz a jövedelmünkkel, mi lesz a hitelünkkel, és máris elkezdünk aggódni, a pénz miatt. Nem lesz pénzünk, nem lesz mit ennünk, stb. Akinek sok pénze van, aggódik a hatalma esetleges elvesztésén. És máris beindul az elme gépezet, szidjuk az adott politikust, a tőke urait, a főnökünket, a beszállítót, a gázszolgáltatót, a boltost, a mindenkit. Zúg a fejünk, csak zakatol, mi nyugtalanok vagyunk, félünk. Mi az egyetlen, amit nem tudunk csinálni? Figyelni, oda, belülre. És mindeközben mit csinálunk? Tömjük energiával kedvenceinket, a politikusokat. Hiszen a mi kis agyunkban ők az okozói minden bajnak. Energiáinkat nem oda fókuszáljuk, ahová kellene. Pedig, ne feledjük a mondatot, " Nem érdemes a politikusokkal foglalkozni. Ők sem foglalkoznak velünk." Miért tömünk olyan valakiket energiával, akik semmit sem számítanak életünkben? Nem szabad foglalkozni velük. Nem szabad foglalkozni a politikának nevezett fogalommal! Attól még a mi életünk nem változik semennyit. És hogyan kerül ide a szex, az alkohol, a drogok? Roppant egyszerű. Az ember tisztában van azzal, hogy miért van itt. De az előbb felsoroltak miatt nem tud azzal foglalkozni, amivel kellene, ezért pótcselekvéshez, pótszerekhez nyúl. Van aki iszik, van aki szív és van aki az internet előtt csorgatja a nyálát. Mindegy, csak ebből a borzalomból kerüljön ki csak pár másodpercre. Keresi Istent. Csak erről még ő sem tud. Pótszereket használunk önmagunk kiteljesítése és Isten keresése helyett. Pedig Isten mindannyiunkban itt van ám bent. Csak le kellene tudni csitítani elménket, hogy ez sikerüljön. De nem megy, mert az elménk irányít bennünket, azt tesszük, amit ő mond. Nem mi használjuk Isten adta szervünket, hanem ő irányít bennünket. És hogy ez tökéletesen működjön, körbe vagyunk bástyázva egy csomó haszontalan dologgal. Politika, pénz, szex, drogok és alkohol. Persze, én sem vagyok egy ma született fehér bárány, de hidd el nekem. Az első lépés- bármelyik kategóriába is tartozol- NE HALLGASS NÉZZ HÍREKET! Hidd el, a nap fel fog kelni holnap attól még, hogy leszarod a politikát!
Hogy ezekkel a dolgokkal direkt vagyunk- e körbebástyázva vagy szimplán csak az emberiség az idők során- Fecét idézve- "elkúrtuk", azt nem tudom. A lényeg a lényeg. Figyelj! Mert gondolataid olyan mezőkön kóborol, ami csak a leépülésedet segíti elő, nem pedig a fejlődésed!
2011. január 19., szerda
Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak. Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura. Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe.
Volt szerencsénk a múlt év végén egy hetet Ausztriában pihennünk. Hazafelé jövet az én hat éves kislányom- aki mindezekről mit sem tud, él a rózsaszín ködös hercegnős világában- azt mondta:
- Apa, ezek olyanok, mintha nem lenne szívük!
Ne feledjétek: A magyarság a szív nemzete, és erre legyetek mindig büszkék!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)